2014. szeptember 28., vasárnap

7. nap A sómenek



Először is szeretnénk megköszönni a blogot illető pozitív visszajelzéseket! Örülünk, hogy sokan olvassák.

A nap címét a mai kirándulásunk helyszíne ihlette, ami nem volt más, mint a Wieliczkai sóbánya.



Valamivel több, mint 130 méteres mélységben bolyogtunk, lefelé több száz lépcsőn, visszafelé pedig egy négy szintes lifttel mentünk. A túra két és fél órás volt, kb. 3,5 km-t mentünk, de annyira lekötöttek minket a látottak, hogy meg sem éreztünk. Megnézhettük hogyan folyt a bányászat, sőt ki is próbálhattuk hogyan húzták fel a sóval teli ( kb. 300 kilós ) tárolókat, megcsodálhattuk a kápolnát is. És ha már só, akkor nyalogathattuk is, de két szabályt be kellett tartanunk. Mindent meglehetett nyalni, kivéve a szobrokat és más turistákat. Nagy duzzogva betartottuk.

Íme néhány kép a bánya-élményeinkről ( fontos: a fülben látható fülesek kivételesen nem zenehallgatásra szolgáltak, hanem ezen keresztül hallottuk az idegenvezetőt, szóval figyeltünk ám) :

A Kopernikusz-teremben



Makett a munka folyamatáról
Megnyaljuk?
Munka közben
A falon látható a kis sókarfiolokat Román tanár úr élőben is meg tudja mutatni, ugyanis hozott párat...
A kápolnában - legközelebb gyónunk is, de most csak megcsodáltuk
Még ettől is van lejjebb?
Norbi egy jó fotóért bármire képes!
Liftre várva
Itt azonban még nem ért véget a napunk. Visszabuszoztunk Krakkóba, gyönyörűen sütött a nap, úgyhogy néhányan elmentek sétálni, és jó páran megejtették a mosást. Azért jó, hogy a 16-ból egy ember nő, mert azért egy fiú osztálynál a mit-mivel mosás nem egyszerű művelet, de azért keményen küzdöttünk, mint azt a képek is mutatják.

Meg lehet ezt tanulni?

Enyém-tiéd játék
Már nincs sok hátra!

Eddig megvolnánk

Megcsináltuk:)


Eltelt az első hét, sokat láttunk, sok tapasztalatot szereztünk, holnaptól pedig megyünk CNC gyakorlatra!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése